medvehagyma

Kedves Mindenki,

az elmúlt nap tartogatott nem egy, cserébe elég sok meglepetést... Volt itt minden, mint Karácsonykor. Elhatároztuk ketten, hogy eső idő, szél és hegy oda, mi márpedig áttekerünk Orfűre. Magammal vittem a Vaude-kabátomat, de olyan klasszul  melegített, hogy levettem, mert izzadni nem akartam. A bringaút nagyon szép helyeken megy keresztül, a természet meghálálta, ha szabad így mondani, megajándékozott minket, azért, mert ki mertünk menni a körülmények ellenére. Nem volt szűkmarkú az biztos! Egyrészt a reggeli eső szépen eltűnt és a cseppek az égben maradtak. A bringaút nagyon tiszta volt, alig voltak sárátfolyások, vagy gallyak. A hőmérséklet is elég stabilan volt 15 fok környékén, szóval minden amellett szólt, hogy kellemes legyen a nap. A táj szépségéhez nem kicsit járultak hozzá a mecseki lankák, a madárfütty és a medvehagyma semmivel össze nem téveszthető illata, így még a hegymenetet is könnyebben viseli az ember.
Megérkeztünk Orfűre egy óra tekerés után, igazán nem volt sok, és a környezet gyönyörű volt.
Útközben egy tábla felhívta a figyelmünket arra, hogy van egy helyi termelő vásár. Eldöntöttünk: odamegyünk! Bizodalmunk volt ugyanis, hogy ott mérnek majd jóívű magyarhertelendi házi sört. Az út az Orfűi tó partján vezetett, ahol pár horgász és kacsa mellett haladtunk a legnagyobb békében. Jó volt látni, hogy a kissé hűvös, de sportolásra pont megfelelő időben nem mi vagyunk az egyetlenek, akik kint vannak a természetben.
Miután megtudtuk, hol van Kovácsszénája (Tekeres után, attól kicsit Északra) semmi sem állíthatott meg minket, pedig nem volt könnyű. Mókás volt, mert olyan kis magyaros volt a történet: két falu között félútig a bringaút megépítve, onnan pedig: igen...SÁRTENGER. A kellemes erdei ösvény az elő napi esőzések miatt elég saras lett. Nem vagyunk mi öltönyben (ezt kissé egyszerűbben fogalmaztuk meg, de ami a túrán történik az ugye ott is marad!), így nem hagytuk magunkat! Meg is érte: az út ezen része volt a legviccesebb. Engem, mint hívő aszfalt kerékpárost lenyűgözött milyen jó dolog felázott és csúszós terepen tekerni. Nagy móka volt és én nagyon élveztem minden egyes perecét. :) A szénási tóban megfürdettem hűséges útitársamat és életem egyetlen kétkerekű szerelmét. Miután csak elviselhető mértékben voltunk mocskosak: mi kétlábúak a kitépet vizes fűvel igyekeztünk "megmosakodni"- mérsékelt sikerrel. Kellemes és szépen rendben tartott kis házak egyikében megtaláltuk a vásárt. Én - az eső ellenére - nagyobb ra számítottam. Ami azonban méretben hiányzott megvolt minőségben és vendégszeretetben. Amikor a környékbeli emberek meghallották, hogy honnan jöttünk és melyik úton jóindulató mosollyal fogadtak és remélték, hogy "ugye nem lettek nagyon sárosak". Láttak volna minket 15 perccel azelőtt, akkor a kérdésük, úgy mond, felesleges lett volna, mert sárosak voltunk, nem kicsit, cserébe eléggé. Ilyen a magyar falusi spa, iszappakolás 5000 forintért?! Ugyan kérem fél óra az erdőben és többet nem is kell mondanom...:) Mivel a medvehagyma mifelénk nő, mint tavasszal az életkedv, ezért sok olyan helyi termék volt, ami ezt a zöld kincset használta fel. Péter például nagyon finom sajtokat készített. Amikor meghallotta, hogy mi bringával adtuk, rögvest egy szép szeletet adott nekünk az útra. Innen jelentem: fantasztikus íze volt. Annak ellenére ettem, hogy elvileg tejterméket nem ehetek. Nem bántam meg na. Volt még medvehagymás cipó, kecsketejjel készült szappanok, és, és, és CSALÁNSÖR, ami az egyik helyi szerint pszichedelikus hatással bír. Nem tudom...rám 3 deci nem volt ilyen hatással, de lehet bennem van a hiba. Mindenegyre azt mondom: annak ellenére vállalható a dolog, hogy édes. Inkább egy radler jellegű sört képzeljetek el...Nem rossz, ez, de a csalán íz annyi volt benne szerintem, mint egy tégely Erős Pistában a kegyelem a gyomrunk iránt. Ennek ellenére bátran igyatok, ha találtok ilyesmit, unikális! :)
Hazafelé már másik úton jöttünk: aszfalton, ami kellemes lankás tájon vitt minket és az út is csak annyit emelkedett, amennyit feltétlen kellett. Az autósok barátságosak és nyugodtak voltak: a hely varázsa tette talán! Abaligeten kaptam egy defektet...á nagy baj nincs, gyorsan kicserélem és már megyünk is tovább. Az útitársam, akinek én voltam a vízhordója, elmondása szerint, vissza kellett, hogy forduljon. Gyorsan kerített nekem egy autópumpát, amiért innen is hálám a szombat delét értünk megszakító kedves szakállas úrnak! Kicseréltem a belsőt: felfújom, éppen tenném a helyére  kereket: ereszt. Nem pánikolunk! Van mááááásik: oké, ez jó lesz. Pumpaúr vissza, tekerünk. Én kiálltam  a nyeregből. Kb egy-két km után érzem: ez itt még annál is laposabb, mint, ahogy feltettem. Remek! Nem gond, nem állunk meg, hallottam én már czifrábbat is, hazagurulok így. Azt kell mondanom: nem olyan vészes. Tehát, ha széles határban ilyen döntést kell meghoznotok, akkor semmi gond. Adjátok neki, nem lesz baj! Oks, persze kicsit szokatlan és a komfort érzet sem 5 csillagos, de kérem alázatosan, adható a dolog! Kb 5 kmen kaptam 500 métert, ami, számomra, teljesen vállalható különbség, adott körülmények között. Lefelé persze sokkal többet: ahol máskor suhanok (45 km/h az erdei bringaúton nekem már az) ott most csak cammogtam: 25 km/h. Így jöttem haza, sok élménnyel, elég mocskosan. :)
Régen élveztem ennyire a bringát és csak remélni tudom, hogy NEKTEK még ennél is jobban telt a szombatotok, vagy nyeregben, vagy otthon, barátoknál, akárhol, bárhol! :)
Most megyek, mert keddre ígértem Kölnbe egy levelet, amit elő kell készítenem, de erről majd később. Kellemes mindent kívánva és áldott maradék Húsvétot, Dae