der erste Tag

Hallo Miteinander, 

gestern war es soweit. Wir haben die ersten Kilometern hinter uns gebracht. Die Mehrzahl weist auf einen Bekannter (eigentlci ferner Vewandte) hin, der von Pécs bis nach Siófok (Balaton, Plattensee, je nach dem). mich begleitet. Wir haben mehrmals eine Pause eingelegt, was ich nicht bereut habe. Mein Sattel ist neu, dementsprechen, tut der Unterebereich ab und an mal weh. Egal, Hauptsache, endlich bin ich ja unterwegs.

Was Bálint betrifft. Ich war erfreut, dass ich die ersten Kilometern nicht alleine schaffen musste und war stolz auf ihn, da er seit bloß einem Monat ein Rad besitzt und gleich mitgekommen war. Unglaublich, wahr? Ich meine, er hat 120 Kmn binnerhalb von 10 Stunden geradelt durch die Hügellandschaft. Seine längste Strecke bis gestern war: von Pécs bis nach Nagykozár (20 Kmn), also schon eine steile Steigerung. Darum gehts bei mir. Er hatte seinen Zweifel (seine Mutti, und Vater) ja auch, und wollten ihn aufhalten. Aber er hat es doch geschafft. Darauf kann er recht stolz sein und diese Kraft und Andenken, kann er ja durch die Alltage weiterhelfen, wenn er Selbsthilfe braucht, reicht vielleich an den gestrigen Tag nur denken, und er wird ja wissen, dass er alles schaffen kann, was er wirklich will. :))) Ich bin froh, dass ich ihn eingeladen habe, und ihm helfen konnte, als er vor 30 Kmn vor dem Ziel aufgeben wollte.

Gestern habe ich auch ein Geschenk erhalten: ich konnte meine lieben Verwandt treffen! Mit Anikó, Attila, Bence und Maci haben wir uns rein in den Abend geredet und abissl gegessen und getrunken haben wir ja auch. 

Heute muss ich nur 60 Kmn belegen...also kein Ding und morgen aufgeht's zum Ultrabalathon. Ich begeleite einen guten Bekannten von mir, der rund um unseren Balaton laufen wird. 

Ich melde mich wieder, sobald ich kann,

Dávid

Kedves Mindenki,

tegnap magam, helyesebben magunk mögött tudtuk Pécs városát. Honnan a többesszám? Egy távoli rokonom elkísért. Hálás voltam, amiért nem kellett egyedül elindulnom. Most, hogy így ezeket a sorokat írom, eszembe is jutott, az a megállapítás, amit tavaly tettem: ez a túra is csak olyan, mint az élet: többen könnyebb. Mivel én valamivel edzettebb vagyok ezért, sokszor meg kellett állnunk. Nem bántam, hiszen a srác (Wolf Bálint) egy hónapja még nem is bringázott és most itt ül mellettem és letekert 120 km-t. Nem semmi, igaz? Innen is gratulálok neki! Örülök, hogy elkísért és itt van most, mégis jobb többen, mint egyedül.

Örülök, hogy sikerült legyőznie a korlátait és ennyit tekert ma. Belátta, hogy akarnia kell és sikerül elérnie olyan dolgokat, amiket majd később, kivált lelkileg kamatoztatni tud az élete folyamán! :) Örülök, hogy sikerült neki és erre igazán büszke lehet. Erről is szól a túra: olyan élményekre szert tenni, amik valódiak. Bálint most éppen ezt éli át: valóban fájnak az izmai, de olyan teljesítményt tett le az asztalra, amiből majd táplálkozhat. Kivált úgy nagy teljesítmény, hogy közben a szülei azt mondták, hogy nem fog neki sikerülni, mert nem elég edzett. Le a kalappal Bálint! A világ egy picivel jobb lett, hiszen van egy olyan emberrel több, aki elégedett magával a nap végén, mint volt. :)))

Gondolkozni most nem volt időm, sok. Valahogy nem ment...nem baj, lesz rá elégséges időm, én azt hiszem. Egy mondat jutott eszembe egy kedves barátomtól, aki azt mondta. Napi 120 km? Az csak másfél óra autóút. Igazad van Kriszti!!! Radnóty szavait idézve: „Ki gépen száll fölébe, annak csak térkép e táj...” ha autóban ülünk nem érezzük a tájat, ahogy egy másik általam tisztelt és kedvelt személy Ádám mondta.... Én Ádámmal értek egyet, bringán érzem a tájat, koppan néha a fejemen egy bogár, süt a nap, és lehet beszélgetni a nénivel, aki segít és mosolyog miközben adja a szódát. Az ilyen apró kedvességek jelzik, hogy a világ tele van jó emberekkel, akikre ha időt szánunk, ismeretlenül is kedvességgel ú, érdeklődéssel és mosollyal fordulnak hozzánk.

Külön öröm, hogy Siófokon meg tudtunk aludni kedves rokonoknál, nagyon jó. Kedves emberek, jókat beszélgettünk és nevettünk Anikóval, Attilával, Bencével és Macival.

Ennek szellemében kívánok Nektek jó olvasást, kellemes estét és egy pozitív találkozásokban és élményekben gazdag napot,

Dávid

Der Vorabreisetag
Also, nach einer langen Weile ist es soweit. Morgen breche ich auf, und lasse ich mihc von unserem schönen Kontinent belrehren und bewundern. Morgen zu der selben Zeit bin ich irgendwo in Orfű zu finden sein. Erstmal fahre ich zum Balaton (Siófok).
Die letzte Woche war an die Verwirrung, Verschobenheit und Vorfreude geschenkt, gedacht, je nach dem, wie man dies sich ansehen will. Da ich seit einer Weile immer wieder von Zuhause aus bin, meine Seele und meien Familie betrachtet die Vorbereitungsarbeiten als ständiges Muss und hat sich mittlerweile auf meine Abwesendheit gewöhnt. Also die Arbeit läuft, wie geschmiert, und auch auf der seelerischen Ebene (metaphysisch, wenn man so dies nennen will) wird viel getan. Mein Herz ist bis auf der letzten Zelle gefüllt mit Vorfreude, und auch die Ungewissheit und Unsicherheit haben ihre Plätze genommen, aber die sind ja schikaniertó, was ich allerdings nicht bereue. Wie ein Bekannter von mir immer sagt: Eins sollte man immer vermeiden, Dummheit anzustellen. Leider kann bzw. darf ich nicht wort wörtlich schreiben, was er gesagt, aber der Sinne des Satzes ist, die oben geschrieben Weissheit. :)
Die letzen Tage haben Freu(n)de und Familie mit sich gebracht. Sie haben ihre Fragen gestellt, die viele Beachtung und etwas Bewunderung aufwiesen. Nun ja, auf die Nummer 2 habe ich wohl verzichtet: ich meinte immer, wenn ich das schaffe, kann das wohl dann jeder Mensch. Bitte glaubt an Euch. Hoffentlich kann ich Euch einen Weg zeigen, der Euch zur Hoffnung und Glaube auf/an eine nachhaltige Zukunft führt. Ich werde Menschen treffen können, die eine Vision haben, die unsere Welt mit all den Sphären und Wesen fair behandelt. Diese Menschen und hoffentlich meine Methode (nämlich die Minimalreise und das Rad) können Euch beweisen, dass wir alle immer noch zu retten sind, bzw. diese Welt kann zur Paradies verwandelt werden, müssen wir nur dementsprechend handeln. :)
Diese Menschen, egal welche Positionen sie haben, ob sie Geschäftsführer oder """bloß""" mitarbeiter sind tätig unsere Welt zu verzaubern und sie besser zu gestalten. Ihre Ideen und Visionen werde ich kennenlernen, und hoffentlich Euch so präsentieren können, damit Ihr auch Lust bekommt, etwas in die Bewegung zu setzen. Hoffentlick werde ich einige von Euch treffen können.
Seit dem ich einen Netbook habe kann ich ja mal schreiben was, mir passiert, bzw. die täglichen Gesichten Euch mitteilen.
Mit freundlichen Grüßen aus Ungarn,

Dávid

auf facebook werden heute Photos hochgeladen, checkt sie ab, wenn ihr Zeit und Lust habt! ;)

Indulás előtti nap
Holnap ilyenkor már vígan suhanok valahol Pécs utcáin, hogy megkezdjem az utazásomat, Európában. Kis félsz és feszültség szorul az örömbe, de nem hagyom, hogy felülkerekedjenek a negatív érzelmek. A túra célja mégiscsak az lenne, hogy jó legyen a világ, az meg negatív beállítottsággal nem megy. :) Nincsen sem erőltetett mosoly, sem pedig feszültség. A háztartásra ugyanakkor valamiféle csendes készülődés telepszik rá. Régi ismerősként toppant be egy hete, amikor tudatosult, hogy unokatestvérem, Dani után most én vagyok a soros, aki útra kel. A feszültség és a várakozás kéz a kézben jelentek meg és hol az egyik, hol a másik jut szóhoz. Főleg a várakozás beszél és biztat, hogy nem lesz itt semmi gond. Nos: annyit tudok csak mondani: legyen igaza! Mivel elég szétszórt ember vagyok, így sok minden maradt az utolsó napokra, főleg mára. Ma nyerget veszek, mert ugye mégiscsak kényes helyen fogok ülni, nem mindegy, hogy min pihenek.
Ma meglátogatom még az unokahúgaimat, tegnap és előtte barátokkal beszélgettünk. Jöttek is a kérdések a barátoktól: mi lesz ha esik? Egyszerű volt a válasz, mint a faék: megázom. Az lesz. :) De minden ilyen naiv kérdésben valahol ott volt egy-egy apró jele annak, hogy kíváncsiak az emberek és talán aggódnak. Jöttek a visszajelzések is: jaaaaaj, de bevállalós vagyok, "én-ilyet-nem-mernék"-mondatok, én nem tudnám megcsinálni. Szerintem, ha én képes vagyok rá, akkor mindenki képes rá.
Igyekszem majd rávilágítani arra a nagyon egyszerű tényre, hogy a világ igenis egy jó hely lehet, és még mindig lehet itt egy még jobb világ, amelynek gyümölcseit nem csak mi, gazdagok (az EU-s országok többsége és az egyéb jóléti államok, valamint más országok elitje), hanem mindenki élvezheti, hiszen szabadon nő!
Tudom, hogy az emberekkel, akikkel találkozom majd (előre leszervezetten és teljesen spontán) olyanok lesznek, akiknek van mit mondaniuk a világnak. Érdemes meghallgatni az embereket, legyenek döntéshozók és hatalmasak, vagy kisebb láncszemek egy nagyobb gépezetben. Mindenkiben van ötlet és remény, amit igyekszem megtudakolni tőlük és megosztani Veletek. Meggyőződésem, hogy jó dolgokról már csak hallani is, olyan öröm, ami bearanyozhat egy napot vagy akárcsak egy órát. Nem kell sok a boldogsághoz: egy jó beszélgetés este a barátokkal, vagy az önkorlátjaink ledöntése (nekem múltkor sikerült és nem kellett hozzá csak egy bringa, egy olyan cél, ami tényleges kihívás: elérjem a vonatot, ami hazavisz és némi kitartás. Fantasztikus érzés volt, mert sikerült 5,5 óra alatt 110 kilométert menetfelszereléssel lebringáznom lelki nyomás alatt). Egy ilyen élmény testileg kicsit kimerít (megjegyzem egy órán belül teljesen rendjén voltam), de lelkileg olyan pluszt ad, ami utána hetekig kitart. Kívánom, hogy legyen ilyen élményetek minél több (akár egy beszélgetés okán, akár egy jó sportolást követően).
Ez még nem flow, ahhoz több kell, de ha helyesen csináljuk belépünk az áramlatba. Onnan pedig már csak élvezni kell a tekerést, a tájat és gyűjteni a tapasztalatot!
Holnap, ha van szabad wifi valahol Siófokon, akkor jelentkezem az első nap tapasztalataival :)!
Figyeljétek a facebookot, oda ma kerülnek fel képek a felszerelésről és persze majd az útról is, remélhetőleg napi rendszerességgel.
Dae

Kellemes napot Mindenkinek!