a nagyvárosok margójára

Immáron harmadik napja élvezem Ostrava vendégszeretetét. Nehéz elmondani, hiszen a város az ipari múlt örökségét hordozza. Súlyos teher ez. Nem látok bele a hétköznapokba. Turista és vendég vagyok. Nem élem meg a napokat, mehetek tovább, amikor csak kedvem tartja. Mégis. Nem mindegy, hol van az ember. Ostrava a barátaim mellett is hideg hely, olyan, ahol nem élnék kívülállóként szívesen...Biztos megvannak a helyek és az emberek, melyekhez az ember is kötheti magát. Petr-n kívül nekem senkim sincs itt. Nem panasz ez, hanem tény. Látni némely időben megcsúszott embereket, az arcuk, ha jobban nézem nem arról árulkodik, hogy az életük ege napsütéssel és kékkel lenne megfestve. A boldogság belülről fakad, s aszépség is: " a derűs szív megszépíti az arcot". Hiszem, hogy itt is lehetne egy jobb világ. De ehhez meg kell belülről változnunk, illetve a városlakóknak változnia. Nem szükségszerű, hogy  emberidegen legyen egy akár 300 000 lakosú város. Vagy mégis? Hogyan maradhat meg valami emberi a nagyságban is? 

Ha már nagyság. Valamiért azt hisszük a nagyság valamire biztosíték is: evolúciós előny, gazdasági, előny, társadalmi előny. Ez ugyan nem állja meg a helyét, de most tételezzük fel, hogy igen. Ha nagyok, így sikeresek vagyunk, akkor ez jelent-e akkora erőt és törvényesítheti a nagyság, a hatalom és a siker, annak embertelen voltát? (Josepf Zotter mondta: A siker felelősséget is jelent!)

Állíthatom, hogy a nagyság még nem törvényesíthet semmiféle embertelent. Elfedhet, de meg nem semmisíthet. Tűként elveszhetünk egy ilyen pokoli szénakazalban, de nem semmisülünk meg. A felelőssége mindenkinek megvan, hiszen a fizikai világ csak annak lenyomata, hogy belül milyen rugóink vannak, s mi a célunk. Neked, nekem van felelősségünk, hogy mi marad utánunk örökül. Rombolás és szenny, vagy egy olyan hely, ami bár nem tökéletes, de picivel jobb, mint amit mi örökül kaptunk. Nem tudom, ki hogy van vele: nem tudom, mennyit élek majd (remélem sokat), de nem akarok majd valamikor életem végén úgy visszatekinteni a pályafutásomra, hogy az öncélú volt. Kármán Tódor mondta: Aki fiatalon nem forradalmár, annak nincs szíve, aki öregkorára lesz az, annak nincs esze. Szeretném, most 25 és fél éves fejjel megérni, hogy a világon valamit változtatok, az általam vélt legjobb irányba. 

Ahogy Vörösmarty is írta:

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharczok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

 Hiszem: lehetne itt egy jó világ. Csak rajtunk múlik, lesz-e. Kevés is elég: a napi kenyérhez egy használ zacskót vinni, vagy csak szortírozni a szemetet. Kerekezni, ahelyett, hogy autóba szállnánk. Öröm adni, hidd el. Ha ezeket teszed, adsz a világnak és cserébe örömöt kapsz és mivel igazságot cselekszel, azt vissza is kapod :). Merj másként kelni, mint tetted előző nap, merj igazságot adni, merj fairnek lenni.

Maradok sportos üdvözlettel,

Dae